Kezdőlap Rólunk Áraink

Családtörténetünk:

                                                                               Szépnagyapám, aki 100 évig élt, alapította a családi
                                                                               méhészetet, Sárkeszin, azaz ,Én Fazekas József,a 6.
                                                                               generáció vagyok. Az 1800-as évek végén már 200
                                                                               családos volt méhészetünk.

Az elsõ világháborút a méhészet átvészelte. A II. világháborúban ment tönkre a méhesházunk, akkortól álltunk át a „ gyalog-kaptáras” vándorméhészkedésre.

Apámék már 1946-tól vándoroltak akácra.

1954-ben költözött a családunk Érdre, az Ürmös utcába. Akkortájt csak néhány ház volt errefelé, a domboldalakon gyümölcsös, gesztenyés és erdõ volt. Ideális terep volt a méhészetnek, az udvaron elfért a több száz kaptár is. Az 50-es években, amikor megjelentek a Tsz-ek, a lovat felváltotta a traktor, gyorsabban, nagyobb területeket tudtak megmûvelni, így átalakult a szántóföldi méhlegelõ. A háború elõtt, ha nyáron esett esõ, virágzott a tisztesfû.

A mai méhészeknek nehéz elképzelni, de gondoljunk bele, hogy ha ma, augusztusban akár két jó akácnyi méztermésünk lenne. Mert akkor volt. Igaz, nem volt napraforgó, bár az utóbbi idõkben az sem sokat ér.

Szóval, eltûnt a tisztesfû, nagyon rossz évek voltak a 60-as évek. Emlékszem, 1965-tõl szinte 10 éven át katasztrofális évek jöttek. Nagyboconádi fészken voltak a méhek, ha volt egy kis hordás, amit elraktároztak a méhek, azt a fészek köré rakták, a méhész nem tudta elvenni. Abban az idõszakban nagyon kevesen beszéltek idegen nyelvet, fõleg „méhészül”. Egy ilyen embert ismertünk, Csikós Tibornak hívták. Õ, Pálffy Józseffel készítettek elõször az országban alacsonykeretes kaptárt.

Meggyõzõdésem, hogyha nem várunk közel 40-50 évet, hanem már a századforduló után lett volna olyan gyakorló méhészünk, aki a külföldi tapasztalatokat kipróbálta volna, akkor ma hazánkban is a Langstroth méret lenne a legelterjedtebb.

Ez azért fontos, mert uniós csatlakozásunkkal óriási lehetõség van a kezünkben, hiszen mi tudunk méhészkedni, a Ny- európai jó módú hobbi méhészek pedig, nem. Biztos piaca lenne - és jó áron- méheinknek. Tulajdonképpen egy Örösi Pál Zoltán szintû gyakorló méhész hiányzott szakmatörténelmileg.

1972-ben készítettük el az elsõ 1/2NB kaptárunkat. Alapvetõ követelményként állítottuk fel, hogy igényünknek megfeleljen. Ilyen igényként merült fel, hogy sok családot tudjunk kezelni, a hazai keretméretekre támaszkodjon, akkortájt már csak a NB és a Hunor volt többségben. Minden méhészeti terméket lehessen termelni vele. Gépesíteni lehessen. Ez abszolút új dolognak számított, hiszen addig a gépesítés azt jelentette, hogy a pergetõket motorral láttuk el.

Ma már tudjuk, hogy ennél sokkal többrõl van szó, ha a gépesítésrõl beszélünk. Érdekességként megjegyzem, hogy 1962-ben 12 NB keretes sugaras, motorral hajtott pergetõnk volt. Igényként merült fel, hogy a keretes kezelést fiókos kezeléssé szerettük volna változtatni.

A keretes kezelésnél nagy probléma a kutatás kialakulása. Igény volt, hogy csak egyenlõ lépes rakodót készítsünk. A méhészeten belüli egységes keretméret nagyon fontos.

Tulajdonképpen 8 éves koromtól a méhek között nõttem fel. Az elsõ emlékem 3 éves koromra datálódik, amikor egy pajtában pihentünk apámmal Balassagyarmat környékén, virágzott az akác, az esõ pedig napok óta szakadt. Apám meg mondta a magáét.

Apám matematika-fizika szakos tanár volt, én építészmérnök-tanár vagyok. Ezzel csak azt jelzem, hogy hiába a biztos családi háttér, hiába adott, hogy a gyerek megélhet majd a méhészkedésbõl, annyira bizonytalan volt ez minden idõszakban, hogy mindig tanultunk fiatalon és megszereztünk egy „tisztességes” szakmát.

Nagyon bizonytalan a helyzetünk, igaz tudom, hogy nem csak a mienk, méhészeké, mindenkié ebben a mai világban. Mondom ezt annak ellenére, hogy nagyon sok szép emlék köt a méhekhez.

A méhészeti szaktudás egy részét dédnagymamámtól kaptam(tanultam).

Végül 1982-ben döntöttem úgy, hogy fõállású méhész leszek. Azóta is a méhekkel, a méhészettel foglalkozom. A méhekkel való munka tavasztól õszig tart, rengeteg odafigyelést, törõdést és munkát igényel ....